-Végre? Mikor mond ilyet egy kalóz? –kérdezte a kapitány, de nem várt választ. Helyette dülöngélve elindult a széles, köves utcán, a már megszokott vigyorával kísérve, legénységével a nyomában.

-Mr Gibbs! –szólt

-Kap’tány?

-Induljon el 10 emberrel felrakodni a szükséges dolgokat a hajóra, a többiek maradjanak ott! Én addig pihenek egy kicsit...

-Igenis! –felelt a matróz, majd elindult, és már nyomát se lehetett látni. A kapitány pedig elindult, és egyenesen a kocsmához ment.

 Amint belépett az ajtón, megállt. Körülnézett, majd leült egy asztalhoz, és elővett egy üveg rumot. Épp belekortyolt volna, amikor egy kardpenge ért a torkához.

-Újra Tortugán, Mr. Sparrow...? –súgta a fülébe a bizonyos valaki.

Amint hátranézett, egy rejtélyesen mosolygó arcot látott. Belenézett a csillogó szempárba, majd elmosolyodott.

-Hát újra találkoztunk... Meg kell, mondjam, Elizabeth, régen láttalak. Azóta igencsak megváltoztál.

-Valóban?

-Ahogy mondom. Kellemeset csalódtam... –vigyorgott a kalóz, majd felállt. Levette kalapját, és meghajolt.

-Állj fel. –mondta komoran a lány, majd a helyére rakta kardját. – Te nem azért vagy itt, hogy csak szürcsölgesd a rumot.

-Ó nem, én magamba önteni szoktam... A szürcsölgetés olyan...

-Ne vágj a szavamba! Mondd, miért jöttél Tortugára?

-Miért érdekel ennyire, drága?- tárta szép a karját a kapitány.

-Mert tudni akarom, miben sántikálsz már megint. A Gönggyel vagy? –kérdezte a lány, de már elindult kifelé – tudta, hogy a férfi követi majd. Így is volt.

-Ö, nem, nem... egy... másik hajóval jöttem.

-Tényleg? Ne mondd! Akkor azt hiszen, átveszem a Gyöngyöt, te pedig menj a „másik” hajóddal. – a lány megállt és felhúzott szemöldökkel figyelte szavai hatását.

A kalóz csak nézett.

-Nem kell, tulajdonképpen... Arra gondoltam, hogy eladom a hajót, és aztán a Gönggyel hajózok tovább.

-Nem tudsz becsapni. –szólt Elizabeth, majd továbbindult, és felmászott a fekete vitorlás oldalán. Amint felért, körülnézett.

-Áh... látom semmit nem változott. –sóhajtott mosolyogva. – akárcsak régen.

-Akárcsak régen –szólt a kapitány.

-Mióta a tiéd? –kérdezte a lány, majd elindult a fedélzeten. Akivel csak találkozott, mind megbámulták, de amint ő viszonozta, rögtön elkapták onnan a fejüket.

A kapitány nem válaszolt. És még csak meg sem mozdult. Állt ott, ahol eddig, és nézte a lányt.

-Hm? –fordult oda Elizabeth.

-Előbb válaszolj.

-Feltetted már a kérdést? –sóhajtott a lány.

-Hát.. azt hiszem.. nem. Na mindegy, akkor most majd felteszem. Te...

-Kapitány! Kapitány!

A kalóz csak behunyta a szemét, majd lemondóan megfordult.

-Mr Gibbs?

-Kapitány! Jelentem, a.... Szentséges ég! Elizabeth!

-Gibbs! Örülök a szerencsének!

-Akárcsak én, hölgyem!

-Mondja, Gibbs! –türelmetlenkedett a kalóz.

-Kapitány! Jelentem, a.... Szentséges ég! Elizabeth!

-Mr Gibbs! Ez nem most jön.

-Ja, igen... bocsánat... Kapitány, jelentem, a hajó megrakodva, indulhatunk!

-Jólvan. Akkor irány – a kalóz kinyitotta tájolóját, majd egy ívelt mozdulattal be is csukta. Odalépett a kormányhoz, majd így szólt:

-Horgonyt fel, indulunk!

-Mr Sparrow! És mi lesz velem?

-Nos, Elizabeth, kénytelen lesz velünk tartani.

-De hát...

-Mr Gibbs! Kísérje a szobájába a hölgyet.

-Igenis! –szólt az említett. – jöjjön Miss! Megmutatom a legjobb, vagyis, az egyik legjobb szobát. –és ezzel el is indultak felé. Ám amikor odaértek...